A Botond, a terápiás kutya tanonc bejegyzésünket követően sok kérdést kaptunk. Többek között, hogy

 

Milyen típusú feladatokkal döntik el, hogy egy kutya alkalmas-e erre a munkára?

 

A terápiás kutya tanoncoknak egy két fordulós vizsgán kell bebizonyítaniuk rátermettségüket. Ennek a vizsgaszabályzatát elolvashatjátok itt.

Ezt megelőzve a kutyát letesztelik: A két fordulós vizsga első fordulójából, azaz a Temperamentum vizsgálatból választanak ki olyan feladatokat, amelyek a kutya általános készségeit vizsgálja. Itt is vannak súlypontos helyzetek, amelyekben a kutyát vizsgálva egyértelműen kiderül képes lesz-e a többi feladattal megbirkózni.

Nálunk a következő feladatokat végezte el Évi:

 Helyszín: Zavarásmentes nyílt terület, ahol sem emberek, sem más kutyák nincsenek látótávolságban. Jelen vannak: Idegen ember, a vizsgázó kutya és gazdája, vizsgabizottság tagjai.
Feladat célja:
 Emberi viselkedés barátságosságot illetve fenyegetést jelző kulcsingereire adott reakció vizsgálata.Feladat leírása: A kutyát a gazda kiköti egy fához (vagy egyéb alkalmas tárgyhoz) kb. 1.5 m hosszú pórázon, lefekteti és mögé áll. A gazda ezek után nem szólhat és nem jelezhet a kutyának. A kutya számára ismeretlen személy (Vizsgáztató) kb. 5 m-ről, szemből közelíti meg a kutyát. A teszt akkor indul, mikor a Vizsgáztató a kutyával felveszi a szemkontaktust. A tesztpróba   3 szakaszból áll:

Barátságos megközelítés

Az idegen ember a szemkontaktus felvétele után kutyát nevén nevezve, hozzá folyamatosan beszélve, lazán odamegy kutyához és megsimogatja, ha kutya hagyja.

Fenyegető megközelítés

Az idegen ember visszatér az eredeti helyére, kb. 5 m-re a kutyától. Ha kutya közben feláll és testével elfordul, akkor a gazda visszairányítja, majd újra mögé áll és csendben várakozik. A szemkontaktus felvétele után az idegen kissé előredöntött felsőtesttel, szótlanul, lassan megközelíti kutyát, végig a szemébe nézve.

Ha a kutya megszakítja a szemkontaktust és nem veszi fel újra néhány másodpercen belül, akkor az idegen természetesnek tűnő módon, köhögéssel vagy fűrugdosással megpróbálja visszaterelni a figyelmét. Amennyiben ez nem sikerül, tenyérrel megütögeti a combját, hogy az így keltett hanggal terelje magára a kutya figyelmét. Ha kutya ekkor sem veszi fel a szemkontaktust, akkor ennek a tesztszakasznak vége. Következik a ’feloldás’ szakasz (lásd alább).

Ha kutya közben visszanéz a Vizsgáztatóra, akkor az folytatja a megközelítést, amíg oda nem ér kutyához és megsimogatja azt, ha kutya hagyja

Amennyiben közben a kutya ugatni/morogni kezdett, akkor az ember csak póráztávolságig folytatja a megközelítést.

Feloldás

Az idegen leguggol ott, ahol a ’Fenyegető megközelítés’ szakasz végén van (illetve ha eljutott a  kutyáig, akkor két lépést hátralép.) és megkéri a gazdát, hogy oldja le kutyát a pórázról. A kutya szabadon eresztésekor hívni kezdi a kutyát szóval és tapssal. Ha kutya kartávolságon belül megközelíti és hagyja, akkor megsimogatja. Ez a szakasz a simogatásig, de maximum 15 másodpercig tart.

Minden kutyával egymás után kétszer végezzük el a  fenyegető megközelítést és a feloldást de csak akkor, ha a kutya nem volt passzív vagy barátságos az első alkalommal. Az ismétlések között kb. 1 perc szünettel, ami alatt a kutya pórázon marad. Az első próba alatt a gazda csendben áll, és semmilyen módon nem instruálhatja a kutyát. Az ismételt próba során azonban beszélhet a kutyához. és mozoghat, de a helyét nem hagyhatja el.

Az értékelés szempontjai:


A feladat minősítése „
Jól Megfelelt”, amennyiben a kutya már az első „fenyegető” megközelítésnél barátságos, s amint az ember a közelébe ér keresi vele a kapcsolatot (csóválás, topogás vagy aktív közeledés). Szemkontaktus folyamatos tartása nem hiba. Ha ugyanezen alkalommal passzív vagy passzívan elkerülő magatartást mutat (elfordítja a fejét, de liheg, nyugodt), vagy a gazdát nézi szintén „Jól Megfelelt” minősítést kap.

A feladat minősítése „
Megfelelt
”, ha a kutya az első „fenyegető” megközelítés alkalmával aktívan elkerülő viselkedést mutat (hátrál, ugat, de nem támad ki) ugyanakkor a próba ismétlésekor barátságosan vagy passzívan viselkedik.

A feladat minősítése „
Nem felelt meg
” ha a kutya mindkét „fenyegető” megközelítés alkalmával aktívan elkerülő viselkedést mutat (hátrál, ugat, bár nem támad ki).

Ha a kutya a teszt bármely szakaszában aktív fenyegető viselkedést mutat (kitámad az idegen felé) akkor a tesztet fel kell függeszteni, s a feladat minősítése „Nem felelt meg”. Ha ez a viselkedés mindkét tesztpróba alkalmával megjelenik, akkor a kutya teljes temperamentum vizsgálatának eredménye a többi feladatban mutatott teljesítménytől függetlenül „Nem felelt meg”. 
3.12.

Botond, kétszer-háromszor "pufogott" aztán elkerülően viselkedett: leszegte fülét, fejét elfordította. Rám pillantott, majd újra lehajtotta a fejét. Amikor kb.: 1 méteren belülre ért az "idegen" és feloldotta, akkor már sokkal barátságosabban kezdett viselkedni, bújt, dörgölőzött.

Továbbá vizsgálta a hangos zajra (csörgődob) a reakcióját... érdeklődő volt Botond.

Illetve megnézte, hogy mit tesz leszorító ölelésben: még csak nem is akart kibújni belőle.

Csipkedésre, farok és fül megfogásra is teljesen jól reagál, gyakorlatilag tudomást sem vesz róla.

Jelenleg ezeket a teszteket csináltuk meg.

A következő alkalommal megnézzük a táplálékkal kapcsolatos vizsgafeladatokat, illetve a váratlan, erős ingerekre való reakcióit.

A tervek szerint szeretném videó felvételekkel dokumentálni az eddigi teszteket. Tehát újra megcsináljuk őket.

 

Tesztekkel párhuzamosan a "felkészülés"

 A "Vizsgálatok" mellett engedelmességi feladatok gyakorlása is folyik.

Ül, fekszik, marad (ülve, fektetve), láb mellett haladás irányváltással - ültetéssel, helyben maradással.

Az ül nagyon stabil, a fekszik 90%-os néha keveri a "hajol" trükkel... Sajnos ez az én hibám, de már javítjuk. A láb mellett haladás erős motivációval (apport) már egészen jól megy, ha megállok akkor szépen leül mellém, figyel...

A tárgy elhozás kosárral gyönyörűen megy, finoman fogja, de stabilan, ha arra kérem szépen hozza a lábam mellett. A pórázzal hajlamos bohóckodni... de erre is gyúrunk...

Közben a kedvenc trükkjeit is gyakoroljuk: pacsi, integetés, forgás, kukucs, hopp, és nem régen kipróbálhattuk a kúszót is! Hihetetlen gyorsan megtanulta és a "Kukac" vezényszóra pillanatok alatt átkúszott rajta! :D Nagyon szereti a karikát is... imád bujkálni, ezért szereti annyira a "Kukucs" trükköt is, amikor kinéz az ember lába között.

Dióhéjban ennyi... visszaolvasva büszkeséggel tölt el ez a kis betyár. 2010. május 15-én került hozzánk, még nincs egy éve... de úgy szippantja magába a tudást mint egy kis szivacs! :)

Alig bírom követni! :D

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hubavizsla.blog.hu/api/trackback/id/tr202801128

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

CsipiGazdi 2011.04.10. 16:57:23

a kiborítóst érdemes megcsinálni egy valóban idegen emberrel(hiszen Évivel a kirándulások alatt kialakult egy kapcsolata). ha lehet válogatni, egy erőteljesebb személyiségű ember az igazán értékmérő ebben a feladatban.

Freundin 2011.04.10. 21:55:37

Akkor még "idegen" voltam a számára, de tervezem mással is a tesztet!! ;)
süti beállítások módosítása