Mindennapok...

2011.09.12. 09:04

Nagyon régen jelentkeztünk, de természetesen nem azért mert semmi sem történt velünk.

Az ok inkább, az hogy túl sok minden zajlott körülöttünk és velünk, sokszor feje tetejére állt a világ, de azért köszönjük, nagyon jól vagyunk! :D

Voltunk csapatépítő tréningen, ahol nagyon sokat tanultunk, főleg magunkról. Jobban megismertük egymást az Egyesület tagjaival, volt sok közös képzés és a kutyáink is valósággal szárnyaltak a három nap alatt. Beindult az engedelmes képzés, ahol egyre ügyesebbek vagyunk.

Nagyon sokat fejlődött az elmúlt hónapokban Botond... Kapott egy Haltit, aminek nagy hasznát vesszük a városi képzés során, illetve a gyakorlaton is. Ugyanis szeptembertől a munkahelyemen heti egy alkalommal Boti segít a gyerekeket tanítani. Imádni való, és nagyon jól érzi ott magát. Ugyan vannak dolgok amiket szigorúan be kell tartanom, ahhoz, hogy megfelelő lelkiállapotba menjünk dolgozni. Például a munka reggelén kb. 1,5-2 órás sétára megyünk, hogy kiszellőztesse a fejét. Utána egy kis városi szocializáció kb. 1 óra sétálgatás a városközpontban egy kis padon üldögéléssel összekötve. Majd frisbee, közvetlenül mielőtt indulunk dolgozni. Igen frisbee... mivel a közös munka során rá kellett jönnöm, hogy kell egy olyan közös dolog, amit nem azért csinálunk, hogy aztán majd a munka során alkalmazni tudjuk, hanem csak azért, hogy jól érezzük magunkat! Ez a mi kettőnké, csak én frisbeezem vele - ez a mi közös játékunk, titkunk, hobbink... ahol még erősebbre fonjuk a kapcsolatunkat. Próbálkoztunk az agilitvel is, de azt nem élveztük annyira... igazából az én hibámból: nem szeretek futni! :D

Kapott még Botond egy tölthető dummyt. Ebből eszik, és akkor kap enni, ha odahozza nekem és kézbe adja... ugyanis elfelejtette, hogy az apportot kézbe kell adni... de mára a tölthető dummynak köszönhetően eszébe jutott...

Úgyhogy nagy "technikai" változásokon mentünk át, sok új módszerrel és eszközzel bővítettük a képzést, aminek köszönhetően folyamatosan fejlődünk.

Mára kialakult a képzési rend is:

Hétfő - Szabadnap (Milyen jó annak, aki a hetet, rögtön szabival kezdi! :))

Kedd - Reggeli kirándulás

Szerda - Reggel engedelmes képzés és sport /agility, frisbee/

Csütörtök - Reggeli kirándulás

Péntek - Reggel kirándulás, városi szocializásció, friesbee - Befogad-lak Családinapközi Angol és tanulószoba gyakorlat (Itt egyenlőre csak nagyokat alszik Botond, még én tanulok a gyerekekkel, majd a gyerekek a helyes munkájukért pacsit kaphatnak és labdázhatnak Botonddal. A nap végén pedig valamilyen mókás közös játékkal zárunk, ahol Botond is segít.)

Szombat - Szabadnap (Esetleg ilyenkor vannak bemutatók, nagyobb kirándulások... stb.)

Vasárnap - Közös engedelmes képzés a kutyasuliban.

Még végig olvasni is hosszú, és lehet, hogy valaki úgy gondolja ez őrültség... de nem az... Ahhoz, hogy Boti jól működjön bizony ezt tartani kell. Rengeteg energia van benne... A kirándulás napjai is szabadnapok, csak aktívan telnek, még a valódi Szabadnapon gyakorlatilag csak egészségügyi sétára megyünk. Olyankor csak alszik és alszik... ami nem csoda. Este felé szokta csak hozni a játékát, hogy dobáljak már neki egy kicsit... :)

Most is pihen, kakaós csigában az ágy közepén...

Huba is remekül van és természetesen minden programon önként részt vesz, még akkor is ha ő nem szeretne terápiás kutya lenni. Jár az engedelmes képzésre, és remekül teljesít! Doni sokszor már póráz nélkül csinálja vele a második szakaszt. Természetesen a csapatépítő tréningre is elkísért... Három nap hosszú lett volna nélküle... :)

Ő is ismerkedik a különböző kutyás sportokkal, és az agilityben egészen szépen jeleskedik. Csak mi féltjük a kis ízületeit... Nem szeretnénk túlterhelni, úgyhogy csak annyit és akkor, ahogy ő akarja! Persze ő a kirándulásokat szereti a legjobban... olyankor elviszi a kis öccsét fácánt keresni, Botond meg úgy követi őt, hogy öröm nézni őket!

Egy kis "szabadnapos" összeállítás:

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hubavizsla.blog.hu/api/trackback/id/tr993220007

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tarkakutya 2011.09.17. 06:57:00

De jó a mostani gyerekeknek! Amikor én jártam iskolába, teljességgel elképzelhetetlen volt, hogy egy kutya legyen a suliban :(
Arany Huba :) biztos bizonyítani akar :)
süti beállítások módosítása