ELKÖLTÖZTÜNK - ÚJ BLOG

2011.12.19. 11:53

Kedves Olvasóink!

Elnézéseteket kérem, hogy régóta nem jelentkeztünk. Blogunkat elköltöztettük, és lassan az új tárhelyünk is szép formát ölt!

Egyenlőre Botond naplója készült el, de tervezem, hogy Hubának is elindítok egy saját blogot!

Sok új történettel tudunk szolgálni, többek között az új Naplóban elolvashatjátok Botond első körös terápiás vizsgájának a beszámolóját!

Várunk sok szeretettel ott is!

Üdvözlettel:

Niki, Huba & Botond vizslák

 

Képzési szösszenet

2011.10.04. 12:56

Mai reggel, ha nem is indult túl korán, de kétségtelenül az aktív reggelek közé volt sorolható... Reggel nehezen keltünk ki az ágyból, bár azt hiszem a legényeknek volt a "legmegterhelőbb"... Persze miután kiderült, hogy elmegyünk egy nagyot sétálni Lucával és Biával, nagyon felpörögtek, és eszeveszett kergetőzésbe kezdtek a közeli kis zöld területen.

A Csillagvizsgáló felé indultunk, mostanában mindig arra sétálunk... mivel közel van és zöld, tele vad szaggal, ahol levezethetik ösztöneiket. A sok vadszimat ellenére most mindössze egy fácánt sikerült meglelnie Lucának, a múltkori 10 darabhoz képest a fél fogunkra sem lett volna elég... Persze nem bántottuk, tova szált, mi meg folytattuk utunkat!

Miután hazaértünk és elbúcsúztunk Lucuséktól, megetettem a fiúkat. Gyorsan letudták a reggelit, morzsa nélkül eltűnt a utolsó szem táp is. Ez azért nem meglepő, mert Botondnak mindegy mennyit adok, mindent elpusztít, viszont Huba csak a hosszú séták és kirándulások után tud igazán jóízűen enni.

Gyors rendrakás követte a táplálkozást, majd elindultunk Botonddal egy kis "városi szocializációra".

Ennek az a lényege, hogy minél több zajjal, hanggal, tömeggel, emberrel megismerkedjen. Képes legyen ilyen körülmények között is szépen dolgozni, figyeljen rám, a kontrollom alatt maradjon. Szerencsénkre gyönyörűen parkosították Ózd városközpontját, sok-sok padot helyeztek ki, szép, rendezett lett. Így sokkal nagyobb kedvel megyek ki oda képezni. Ilyenkor egyáltalán nem érdekel mit gondolnak mások rólam. Eleinte attól tartottam, hogy azt hiszik majd az emberek, hogy nagyképűsködünk, vagy hogy kiröhögnek majd azért amiért folyamatosan kommunikálok Botonddal. De ez erről szól, és azért mert felénk ritka ilyet látni, nekünk még erre szükségünk van, szóval döntött a józan ész... és nem érdekel ki mit gondol. Persze vegyes az emberek reakciója:

Van aki: Úristen kutya! Megharap.. és húzódozik tőlünk. Meg vannak olyanok akik csodálnak minket... vannak akik tudomást sem vesznek arról, hogy ott vagyunk! De sajnos a "Minek csinálja ezt?" Ez csak egy kutya... milyen bolond" Megjegyzéseket is kaptunk már! De sajnos a tudatlanság nem ritka betegség... itt ahol meg mi élünk különösen gyakori, és járványszerű...

De ennek ellenére nagyon büszke vagyok Botondra! Szépen sétált láb mellett és amikor megálltam mégcsak utasítanom sem kellett azonnal leült. Akárhányszor "leejtettem" a kulcsomat készségesen feladta nekem a kezembe, persze nem voltam hálátlan, kapott érte jutalomfalatot. Egy viszonylag forgalmas helyen leültettem és helyben maradást kértem tőle. Két ember sétált el mellette méghozzá az "Úristen, Kutya! Megharap..." kategóriából, de Botond még csak figyelembe sem vette őket, engem figyelt, holott vagy öt méterre álltam tőle... még a hölgyemény rikácsolása sem zökkentette ki a feladatból!

Miután hazaértünk Botonddal a "városi szocializációról" gyorsan levittem Hubát is egy félórára... most meg pihennek... :D És hol van még a nap vége?! :D

Egyszóval apport... minden mennyiségben!

Apport kulccsal, kosárral, labdával, dummyval, tölthető dummyval, kötéllel, pórázzal... és sorolhatnám még a végtelenségig!

A kezdetek kezdetén, amikor még fogalmam sem volt mi lesz Botondból, elhatároztam, hogy megtanítom apportozni. Ugyanis Huba nem tartozik az apportmániás kutyák sorában, viszont Botondon első perctől kezdve látszott... ez jó móka lesz neki! Amikor hozzám került fogalma sem volt arról hogy mi is az apport játék! Azonban imádott hurcolni a szájában ezt-azt, igazából ami a szája ügyébe került! Szerettem volna ha egy kicsi vadászati alapokkal is rendelkezik, hiszen sokat vagyunk vadak által látogatott területeken, így szükségesnek találtam, hogy abban a közegben is megbízhatóan mozogjon.

Magam sem értettem, hogy miért, de minden eldobott tárgyat visszahozott, és nagyjából oda is adta... azaz nem rágcsálta, nem szaladgált vele... stb. Nahát, gondoltam akkor már tudunk is apportozni! :D De nem, ez koránt sem az volt amit akartam. Már Huba fiatal korában is utánajártam a szabályos apportozás menetének. Így elkezdtem Botondot annak megfelelően tanítani. Viszont egy apró mozzanatot kifelejtettem! Hála Pipacs gazinak, tegnap este megvilágosodtam és igazából csak mosolyogni tudok lányos zavaromban azon a hatalmas baklövésen amit elkövettem! Ez nem más, mint a Tartod! parancs. Őrület, hogy erre a mozzanatra nem szenteltem figyelmet, de mint írtam is annyira szeretett tárgyakat a szájában tartani, hogy egyszerűen nem tartottam fontosnak... Most viszont jelentkeztek a tünetei ennek a hiányosságnak. Vagy odahozta, de nem akarta átadni, inkább rágcsálta, vagy kitért előlem az apporttal, vagy ami még ettől is rosszabb megállt tőlem egy méterre és ott kezdte rágcsálni, vagy egyszerűen ledobta. Küzdött benne a "ha odaadom eldobja és újra futhatok..." illetve a "enyém zsákmány, csak is enyém nem akarom odaadni.. enyém!!!" érzés.... Tanácstalan lettem... Jöttek a "segédeszközök"... jutalomfalatkák, tölthető dummy... de hiába minden zseniális találmány, ha valami hiányzik a gépezetből... De tegnap jött a megvilágosodás: Tartod! Ereszd!

Ugyan az Ereszd! helyett használtuk a Tedd le! parancsot, de ezt leginkább akkor ha valami olyat vett a szájába, amit nem akartam... például botokat, ugyanis ha nem vittem magammal a kosárkát, esernyőt, akkor szerzett ő magának cipelni valót!

Szóval így két hónappal a vizsga előtt újra kezdjük az apportozást, lépésről lépésre!

A terápiás vizsga első fordulójában idegennel kell kötél illetve labda játékkal apportoznia. Hiszen terápiás helyzetben rendkívül fejlesztőhatású az "elhozós játék"... a gyerekek megtapasztalhatják az együttműködés örömét, az irányítás magabiztosságot, határozottságot igényel, így az is fejlődik a gyerekben.

De addig még nekünk kell fejlődni! :D

Ma elkezdtük gyakorolni a tart vezényszót dummyval, úgy ahogy Pipacs gazdi ajánlotta a Retriversport oldalról!

4-5 alkalommal csináltuk meg és nagyon szépen csinálta Boti. Úgyhogy nem vagyunk elveszettek! Ami a legnehezebb és tudom, hogy sokszor pont itt rontom el, az az, hogy megálljt parancsoljak magamnak.... hogy mindig időben hagyjam abba a gyakorlást, ne essek a "túlgyakorlás" hibájába, amikor a kutya már nem élvezi a feladatot. Mert ugye akkor kell abbahagyni amikor jól csinálja és nem akkor amikor hibát követ el!

Még egy megfigyelés!

Vannak dolgok amiket nagyon szépen a kezembe ad, ilyen a kosár, a kulcs, a zsebkendő... Még másokkal szívesebben bohóckodik: labda, kötél, dummy...

Persze logikus következtetés, hogy az utóbbiak játékok... de ezeket sem hagyom sosem elől... azaz szabadon azokkal sem játszhat... Talán pont ez a baj?! Hogy nem tudja kiélni játékszenvedélyét?

Mindenesetre várom további tanácsaitokat, ötleteiteket, tapasztalataitokat ezzel a témával kapcsolatba, illetve ötleteket, hogy hogyan szoktassam le az apportozás közbeni rágcsálásról!

 

 

Sokat gondolkodtam Botond és a köztem lévő kapcsolaton... Arra kellett rájönnöm, hogy amikor elkezdtük Boti képzését, akkor nagyon örültem minden apró sikernek. Botond pedig szárnyalt. Aztán ahogy telt az idő, egyre nagyobb elvárásokat állítottam elé, és kezdtem elkanyarodni a reális nézetektől. Megálmodtam az ideális terápiás kutyát, amibe valahogy sehogysem tudtam belegyömöszölni Botondot. Az értékei jelentéktelenné váltak, mert olyasmit akartam benne látni, ami hiányzik belőle, vagy egyenlőre még nem sikerült a felszínre hozni.
Sikertelennek éreztem magamat... és kételkedni kezdtem alkalmasságunkban...
Aztán Apafej, az egyik esti beszélgetésünk során rávilágított erre a tényre... Hogy én nem Botondot látom, hanem valami mást. A kis kutyus pedig meg akar felelni, de mivel érzi, hogy nekem ő "kevés", így egyre kedvetlenebbül dolgozik... És azt is mondta, hogy ez így nem lesz jó, ő ugyan "kívülálló", de azt látja, nekem semmi sem jó, amit Botond csinál... Pedig nagyon ügyes...
Nem aludtam egész éjszaka...
Kerestem magamban a hibát.. hol rontottam el...
miért "nem jó" nekem Ő...
Eltökéltem, ez nem mehet így tovább! Hiszen nagyon szeretem őt...
Gondolatban elkezdtem összegyűjtöm az erősségeit:
Például: hogy mennyire szereti az idegen embereket...
Bújós, és ragaszkodó mindenkihez
Imád dolgozni, szinte ragyog, és nem szeret unatkozni... Mindig azt lesi mivel tudna a kedvemben járni...
Gyerekektől sosem vár finom falatokat, de minden feladatot megcsinál nekik.. csak a kacagásért, azért a jó energiáért amit felé küldenek!
Imád játszani, talán túlzottan is apportos! De ez megint csak remek lehetőség, hiszen nem csak finom faltokkal lehet motiválni, de maga a játék is örömet jelent neki, és nem szigorú feladatként tekint rá!
És folytathatnám még... a sok puszi amit ad, az ahogy tűri, hogy csipkedjék, a fülét, farkát fogdossák, ölelgessék... Az ahogy hihetetlen érzékkel választja ki a súlyos lelki terheket viselő gyerekeket, és próbál feladatokkal a kedvükbe járni. Az ahogy nem csak hozzájuk bújik, hanem ahogy odaviszi nekik a labdát, s még nekem nem akarja odaadni, addig nekik az ölükbe rakja, mert szeretné nekik bebizonyítani, hogy őt nem érdekli miben más az a gyerek... Higgye el neki mindenki, hogy az ő szeretetéből a legárvább kisgyereknek is jut bőséggel...
Nem is tudom mi történt velem, hogy miért is voltam olyan elvakult...
miért nem figyeltem ezekre a csodás értékekre amikkel csordulásig telis-tele van Botond!
A hibáit hatalmasra fújtam, azt a sok csodát, meg elnyomtam... és aztán csodálkoztam miért nem működik úgy ahogy a kezdetek kezdetén!
 
Szégyenlem magam... és talán sokan nem is értik majd, miért kell ezt a hibát így a "nagyközönség" elé tárni...
 
Nos, azért meséltem mindezt el, hogy tanulságos legyen... Nem csak négylábú társainkkal vagyunk hajlamosak ezt tenni, hanem ember családtagjainkkal is... szeretteinkkel, párunkkal, gyermekünkkel...
Pedig minden emberben, kutyában ott van a csoda, sok érték... és csak rajtunk múlik melyik ajtót nyitjuk ki, és melyik hagyjuk csukva... akár örökre....
 
Szerencsére Botondot nem lehet egykönnyen elrontani... így ez a néhány válságos hét nem hagy benne mély nyomot. Mint minden kutya: hűségével, szeretetével, odaadásával viszonoz minden ellene elkövetett hibát. Új dimenzióba helyeztük kapcsolatunkat, "megbeszéltük".... Most nagyon figyelünk egymásra... mind kettőnknek erre van a legnagyobb szüksége...
 
 
 

Luca gyerekkora óta elválaszthatatlan barátja Hubának. Remek személyiségnek köszönhetően, ő is alkalmasnak találtatott, hogy terápiás kutyaként folytassa életét. Így az ő kiképzése is elindult! Az egyesületünk így országosan egyedülállóan három! magyar vizslát is foglalkoztat, ami egy olyan vizsla őrültnek, mint én vagyok külön nagy boldogság! :D

 

 

A csipet-csapat

(Luca, Botond, Huba)

Ugyan még csak szeptember van a naptárban, és hiába az időjárás szerinti július is.... nekem már a decemberen jár az agyam! Szinte minden porcikámon érzem a vizsgadrukkot... még az államvizsgától sem zizisztem ennyire, mint a terápiástól! :D

Az elmúlt hétvége, és az azt megelőző időszak pedig elég sűrűre sikerült. A helyi Tv készített velünk egy riportot, rengeteget készültünk bemutatókra, és ezt a terhelést nem csak én, de Boti is elég nehezen viselte. Olyan dolgokat kezdett el produkálni, aminek előtte semmi jelét sem mutatta.

Végül úgy döntöttem, a vizsgáig egy bemutatót sem fogunk vállalni. Inkább még jobban egymásra hangolódunk, tanulgatunk...

Huba természetesen teljesen jól viseli, hogy nálam egy kicsit háttérbe szorult. Bár csak az én részemről tűnik így... Most inkább Apafej az, aki kézben tartja a nagyfiút. Együtt szerelnek, alszanak, sétálnak, képződnek... szóval szerintem ő ebből mit sem érez. Persze esténként azért odajön hozzám és belehuppan az ölembe, de alapvetően békésen, nyugalomban telnek a mindennapjai.

Szombaton Eger ünnepén voltunk, vasárnap pedig az Ózdi CAC kutyakiállításon bemutatóztunk. Ezért tegnap egész nap aludtak a fiúk... Bár a rendezvényekre csak Botond jött velem, de Huba szolidaritásból csatlakozott a hétvégi fáradalmak kipihenéséhez! Aztán este úgy gondolta felrázza már a kis öccsét egy kis kergetőzéssel. :D Persze nem kellet kétszer hívni Botit... De hol is lehetne a legnagyobb hancúrt csapni, mint a homokos-salakos parkoló kellős közepén, úgy, hogy csak egy hatalmas porfelhő látszódjon. Ennek örömére egész eset vakaródzás folyt a kellemes homokszemcséknek köszönhetően! :D

 

(A videó nem a legjobb minőségű, hamarosan cserélem... :D)

"Mancs a mancsban..." A két elválaszthatatlan cimbora! :D

Huba agility közben:

Botond a Repülő Kutya:

Huba belevigyorog a kamerába:

Botond álmos szemekkel az Ózdi CAC-on

A minap két váratlan megjegyzés is ért minket...

Az egyiket a mögöttünk lévő általános iskola egyik tanulója mondta a másik gyereknek:

"Na nézzed csak, ez egy telepatikus kutya! Nagyon okos egy csomó dolgot tud és egyenesen meggyógyítja az embereket!"

A másikat a buszon mondta egy anyuka a gyerekével beszélgetve:

" - Anya, az milyen kutya?

- Azt mondja, hogy... te-rá-pi-ás ta-nu-ló ku-tya... Na ezek vezetik a vakokat... tudod, vakvezető kutya.

- De anya, nem is vak a gazdája...

- Persze, még nem... mert még csak tanuló a kutya..."

Hát őőő.... most már értem miért kell annyit bemutatóznunk... :D

 

Mindennapok...

2011.09.12. 09:04

Nagyon régen jelentkeztünk, de természetesen nem azért mert semmi sem történt velünk.

Az ok inkább, az hogy túl sok minden zajlott körülöttünk és velünk, sokszor feje tetejére állt a világ, de azért köszönjük, nagyon jól vagyunk! :D

Voltunk csapatépítő tréningen, ahol nagyon sokat tanultunk, főleg magunkról. Jobban megismertük egymást az Egyesület tagjaival, volt sok közös képzés és a kutyáink is valósággal szárnyaltak a három nap alatt. Beindult az engedelmes képzés, ahol egyre ügyesebbek vagyunk.

Nagyon sokat fejlődött az elmúlt hónapokban Botond... Kapott egy Haltit, aminek nagy hasznát vesszük a városi képzés során, illetve a gyakorlaton is. Ugyanis szeptembertől a munkahelyemen heti egy alkalommal Boti segít a gyerekeket tanítani. Imádni való, és nagyon jól érzi ott magát. Ugyan vannak dolgok amiket szigorúan be kell tartanom, ahhoz, hogy megfelelő lelkiállapotba menjünk dolgozni. Például a munka reggelén kb. 1,5-2 órás sétára megyünk, hogy kiszellőztesse a fejét. Utána egy kis városi szocializáció kb. 1 óra sétálgatás a városközpontban egy kis padon üldögéléssel összekötve. Majd frisbee, közvetlenül mielőtt indulunk dolgozni. Igen frisbee... mivel a közös munka során rá kellett jönnöm, hogy kell egy olyan közös dolog, amit nem azért csinálunk, hogy aztán majd a munka során alkalmazni tudjuk, hanem csak azért, hogy jól érezzük magunkat! Ez a mi kettőnké, csak én frisbeezem vele - ez a mi közös játékunk, titkunk, hobbink... ahol még erősebbre fonjuk a kapcsolatunkat. Próbálkoztunk az agilitvel is, de azt nem élveztük annyira... igazából az én hibámból: nem szeretek futni! :D

Kapott még Botond egy tölthető dummyt. Ebből eszik, és akkor kap enni, ha odahozza nekem és kézbe adja... ugyanis elfelejtette, hogy az apportot kézbe kell adni... de mára a tölthető dummynak köszönhetően eszébe jutott...

Úgyhogy nagy "technikai" változásokon mentünk át, sok új módszerrel és eszközzel bővítettük a képzést, aminek köszönhetően folyamatosan fejlődünk.

Mára kialakult a képzési rend is:

Hétfő - Szabadnap (Milyen jó annak, aki a hetet, rögtön szabival kezdi! :))

Kedd - Reggeli kirándulás

Szerda - Reggel engedelmes képzés és sport /agility, frisbee/

Csütörtök - Reggeli kirándulás

Péntek - Reggel kirándulás, városi szocializásció, friesbee - Befogad-lak Családinapközi Angol és tanulószoba gyakorlat (Itt egyenlőre csak nagyokat alszik Botond, még én tanulok a gyerekekkel, majd a gyerekek a helyes munkájukért pacsit kaphatnak és labdázhatnak Botonddal. A nap végén pedig valamilyen mókás közös játékkal zárunk, ahol Botond is segít.)

Szombat - Szabadnap (Esetleg ilyenkor vannak bemutatók, nagyobb kirándulások... stb.)

Vasárnap - Közös engedelmes képzés a kutyasuliban.

Még végig olvasni is hosszú, és lehet, hogy valaki úgy gondolja ez őrültség... de nem az... Ahhoz, hogy Boti jól működjön bizony ezt tartani kell. Rengeteg energia van benne... A kirándulás napjai is szabadnapok, csak aktívan telnek, még a valódi Szabadnapon gyakorlatilag csak egészségügyi sétára megyünk. Olyankor csak alszik és alszik... ami nem csoda. Este felé szokta csak hozni a játékát, hogy dobáljak már neki egy kicsit... :)

Most is pihen, kakaós csigában az ágy közepén...

Huba is remekül van és természetesen minden programon önként részt vesz, még akkor is ha ő nem szeretne terápiás kutya lenni. Jár az engedelmes képzésre, és remekül teljesít! Doni sokszor már póráz nélkül csinálja vele a második szakaszt. Természetesen a csapatépítő tréningre is elkísért... Három nap hosszú lett volna nélküle... :)

Ő is ismerkedik a különböző kutyás sportokkal, és az agilityben egészen szépen jeleskedik. Csak mi féltjük a kis ízületeit... Nem szeretnénk túlterhelni, úgyhogy csak annyit és akkor, ahogy ő akarja! Persze ő a kirándulásokat szereti a legjobban... olyankor elviszi a kis öccsét fácánt keresni, Botond meg úgy követi őt, hogy öröm nézni őket!

Egy kis "szabadnapos" összeállítás:

 

Helyzetjelentés

2011.06.24. 13:05

Régen jelentkeztünk... Pedig sok minden történt velünk. Lediplomáztam, úgyhogy nem kell emitt háttérbe szorítanom a fiúkat.

A kedvenc helyünk, a Várhegy dzsungellé vált, úgyhogy beszereztünk sarlót és egyéb bozótírtásra alkalmas eszközt, hogy fel tudjunk járni. Bár ebben a melegben sokkal visszafogodtabbak a legénykék.

Huba is sokat tanul! Olyanokat is, amit nem is hittem volna! Trükkökben utólérte Bototndot, és ő, aki utálja ha a mancsát fogdossák, most a leglelkesebb pacsiosztó! :D

Botonddal pedig belevágtunk a hajrába! Jövő áprilisra terveztük a terápiás vizsga első fordulóját, de most úgy fest decemberben lesz. Sőt, még az sem lehetetlen, hogy valamelyik őszi hónapban. Úgyhogy most még komolyabban kell készülnünk, hogy biztosan megfeleljünk a követelményeknek!

Minden nap megyünk a városba, piacra, parkba az ingergazdag környezet miatt. Van egy pár gyerek segítőm, akikkel gyakorolhat Botó.

Nem rég volt egy bemutatónk az egyik helyi óvodában és annyira, de annyira büszke voltam Botondra! Nagyon kalsszul helyt állt! Volt benne engedelmességi gyakorlat, apportozás, trükkök, és a gyerekek kedvencei a játékok! Most, vasárnap is kint leszünk az egyik helyi rendezvényen, ott is bemutatózunk. Jók ezek a programok: sok gyerek, felnőtt, különböző energiaszinttel... Jó gyakorlási lehetőség! Voltunk két konferencián is, az egyiket a mi Egyesületünk, a másikat a PAMACS szervezte.

Még újságban is szerepltünk:

 

 

A titkos helyünk valósággal a természet patikájává változott az elmúlt hetekben. Mi lehet annál csodálatosabb, mint munka előtt barangolni egyet a természetben, miközben illatos gyógynövényeket gyűjtögetünk a lenvászonnal bélelt kosárkába. Amit aztán egy óvatlan pillanatban Botondom elrabol miközben én akácot gyűjtögetek, és vidáman kergetőzik Hubával a kakukkfűvel teli kosárral szájában... A hancúrozás súlyos következménye plusz egy óra séta... újabb kakukkfűbokor után kutatva! :D

Vadászatunk terítéke: