Rájöttem, hogy a hegyitúrák ideje lecsengett... A reggeli fácánkergetős, Sárkányhegyes, Bianka levadászós sétát megtűztem egy kis Ózdi tavas, Tás megszerzős vizitúrával.
Az egyszerűség kedvéért - na meg hogy bemelegítsem magam és ráhangolódjak a búvárkodásra - a tópart közelébe sordódó faágakat összegyűjtöttem, majd apró darabokra cincáltam.
Anyáék és az utánunk arra sétálók kedvéért elhelyeztem a tóban áztatott mancsaim lenyomatát a parton lévő padokra.
Ekkor történt a csoda! Vadkacsákra lettem figyelmes, és mivel jég már nincs - amin akár sétálva is meszerezhettem volna őket - kénytelen voltam úszva (anya szerint: fuldokló, búvárkodó technika - amiért én vagyok a vizslák szégyene) megközelíteni. De a Tás rafkós egy lény! Amint észre vette, hogy még ez az első idei bemelegítős úszásom (anya szerint: fuldokló, búvárkodó technika - amiért én vagyok a vizslák szégyene) néhány méterre úszva tőlem jól lehápogtak. Úgyhogy csurom vizesen, büdösen és kacsa nélkül jöttünk haza... (Csak titkon megjegyezném, hogy eljön még a nagy Huba ideje!!!)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.