Tanulni kutyául - A kezdet

Címkék: tanulni kutyául

2010.02.25. 16:41

Amikor Huba hozzánk került, mint arról már előző bejegyzéseimben írtam is, nem volt egy könnyű eset... Azaz, olyan volt mint egy igazi kölyök vizsla. Imádtam! (Persze most is!)

Én úgy képzeltem el, hogy lesz egy remek, okos, hűséges kutyám, egy igazi zseni!

Mégis sokszor éreztem, hogy nincs elég erőm, kitartásom hozzá. Olyan energikus és találékony, én meg olyan gyenge vagyok.... De azért sikerült a három év alatt egy-két dolgot megtanítani neki. Igazság szerint az utolsó egy év volt az, amikor igazán nagy lépéseket tettünk meg.

Ahogy fejlődött olyan problémákkal szembesültünk, amikre nem igazán számítottunk.

  • A szuka kutyákkal remekül megértette magát és a nem domináns kan kutyákat is elfogadta. De ha úgy érezte, hogy veszélyben a rangja, akkor oda- oda csípett, morgott.
  • Nagyon húzta a pórázt. Egyszerűen nem volt hajlandó láb mellett sétálni.
  • Az ajtón képes volt kirontani, hogy ő legyen az első, aki szétnézhet.
  • Állandóan ugrál(t) minden vendégre, illetve ránk is, amikor haza érkeztünk.
  • Előfordul(t), hogy kopogásra, csengetésre vad ugatásba és őrjöngésbe kezdett.

És sajnos még egyéb nehézségek is adódtak és adódnak a mai napig.

Rengeteget olvastam, és egyre inkább azt éreztem, az én kutyámmal baj van. Egy vizsla nem lehet ilyen...

Egyre jobban zavartak ezek a gondok és volt amikor remekül megoldottam a helyzetet és volt amikor rendesen elszúrtam.

A neten böngészetem a kutyák viselkedésével kapcsolatos cikkek után, amikor rá bukkantam Jan Fennel Kutyapszichológia könyvére. Gondoltam, végre egy nekem való könyv... gyorsan meg is szereztem magamnak. Elkezdtem olvasni és szinte azonnal láttam hatalmas, azonban mindaddig láthatatlan hibáimat. Kezdtem rá döbbenni, hogy az ahol most állunk az mind miattam van és én vagyok az egyetlen, aki ezen tud változtatni.

Ebben az időszakban fedeztem fel a Magyar Televízió 2-es csatornáján a Neveletlenek című sorozatot és látva Valter vizslát, akinek a viselkedése, majd gazdájának akaratereje, kitartása, sikere arra ösztönzött, hogy eldöntsem: el kell kezdenem kutyául tanulni.

Íme, a kis film Valterről:

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hubavizsla.blog.hu/api/trackback/id/tr631789978

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.