Három évvel ezelőtt jött az ötlet, hogy mutassuk meg a nagy világnak kutyás életünket. Akkor még elsősorban gyerekeknek írtunk, az akkori tanítványok kedvéért! Azzal a nem titkolt céllal, hogy kedvet kapjanak az olvasáshoz. Aztán egyre több felnőtt csatlakozott, és ma már vegyesen olvassák kicsik és nagyok Hubáék történeteit. Nagyon sokat köszönhetek a blognak. Sok jó és kedves emberrel ismerkedhettem meg itt, ha örömünk, vagy éppen baj volt, mindig jött egy-két olyan komment, hogy azt sem tudtam ki írja, de Ő úgy szólt hozzánk, mintha ezer éve ismernénk egymást... Ő ismert is, hiszen olvasott! :) Nekünk pedig elmondhatatlanul jól esett!

Lassan egy igazi kis közösséggé formálódunk, ma már jó néhányan követjük egymás kutyás életét, és hamarosan személyes "blog-találkozót" is fogunk rendezni. :D

Köszönöm Kedves Barátok, hogy mindig írtok, figyeltek ránk...  ,hogy számíthattam rátok, amikor Huba beteg volt, hogy egy emberként állt mellém a "Blogos csapat".

Köszönöm olvasók, akik be-be tértek hozzánk! Írjatok ti is, olyan jó olvasni a gondolataitokat.

Néhány statisztikai adat:

A blog indulásának dátuma: 2008. március 30.

Első bejegyzés: 10. Vizslatúra

Legjobb nap: 2008.08.08     Látogatók száma: 4111 látogató

Összes eddigi letöltés: 45744

Egy kis közvélemény kutatás:

I. Kérlek, írjátok meg, milyen témákat olvastatok és olvasnátok a legszívesebben!

1. Programbeszámolók (túra, kirándulás leírások, élménybeszámolók)

2. Kutyakiképzés, kutyás-sport felkészítés (kutyapszichológia, klikker, canicross, kutyaterápia)

3. Kutya-mindennapok (helyzetjelentések, egészségügyi jelentések, táplálkozás)

II. Szívesebben látogatom a blogot, ha

1)...több a szöveg!

2)...több a kép!

3)...több a videó!

III. Fejezd be a mondatot:

Amit a legjobban szeretek az Emberkedők Blogjában, hogy ....

Amit nem szeretek az Emberkedők Blogjában, hogy ...

 

Előre is köszönöm, hogy időt szántok a közvélemény kutatásra,

és remélem sok mosolyt, és örömet hozunk majd továbbra is Nektek!

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hubavizsla.blog.hu/api/trackback/id/tr42787305

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

babavilag 2011.03.31. 19:47:32

Gratulálok ehhez a három sikeres blogolós évhez! Én mindent szívesen olvasok rólatok. De azért kitöltöm a kérdőívet! I. 123, II. nagyon szeretem a ti blogotokat, szerintem pont jó a kép és szöveg arány, bár lehetne több videó, ha lehetséges, mert engem most nagyon érdekelne majd Botond kiképzéséről felvételek, vagy a két kutyáról, mikor játszanak! :D a III. Amit legjobban szeretek, hogy általában gyakran írtok, és közvetlenül teszitek mindezt. Olyan nincs, amit nem szeretek!! ;) További sok sikert a blogoláshoz! :D

Drótos Pipacs · http://drotvizsla.wordpress.com 2011.04.01. 15:43:15

I. kérdéscsoport: mindenről szívesen olvasunk. Ami sokak számára hasznos lehetne: részletesen leírni - fotókkal, videókkal illusztrálva - a kiképzős feladatokat.

II. kérdéscsoport:szerintem jó a szöveg-kép arány, kevesebb ne legyen egyik sem.

III. kérdéscsoport:
- Mindent szeretünk
- Amit nem szeretünk: ha sokáig nincs új hír. Kicsit nem szeretem, bár ez nagyon szubjektív: az én szememet enyhén zavarja ez a betűszín-háttérszín kombináció (bár a többi sablon sem jobb...).

További jó blogolást!

alex&dylan · http://labradorok.wordpress.com/ 2011.04.01. 16:06:15

I. Szinte nem telik el nap, hogy ne nézném meg a blogotokat. Szívesen olvasok mindenről. A terápiás kiképzés részletei nagyon érdekelnek, remélem sokat olvashatunk majd róla.

II. Szöveg-kép rendben, szívesen nézegetnék több videót.

III.
Szeretek mindent.
A háttér kicsit vibrál, a betűk pedig elég aprók, de ez a sablon hibája, nehéz minden szempontból tökéleteset találni...

Niki-bslr 2011.04.02. 13:03:55

Boldog harmadik blogszülinapot!:)
Bár még sosem kommenteltem, de már hosszú ideje rendszeresen olvasom a blogot és nagyon szeretem!:)
I. mindent szívesen olvasok, és már nagyon várom Botond felkészítéséről a részleteket, képeket:)
II. 1,2
III. Amit legjobban szeretek, hogy a blog által (is) nagyon megszerettem a vizsliket és hogy az Emberkedők mindig mosolyt tudnak csalni az arcomra:)

mégegyszer boldog blogszülinapot és további jó blogolást!:D

Hubavizsla · http://hubavizsla.blog.hu 2011.04.02. 17:45:23

Nagyon köszönöm az eddigi hozzászólásokat! :D