Képzési szösszenet

2011.10.04. 12:56

Mai reggel, ha nem is indult túl korán, de kétségtelenül az aktív reggelek közé volt sorolható... Reggel nehezen keltünk ki az ágyból, bár azt hiszem a legényeknek volt a "legmegterhelőbb"... Persze miután kiderült, hogy elmegyünk egy nagyot sétálni Lucával és Biával, nagyon felpörögtek, és eszeveszett kergetőzésbe kezdtek a közeli kis zöld területen.

A Csillagvizsgáló felé indultunk, mostanában mindig arra sétálunk... mivel közel van és zöld, tele vad szaggal, ahol levezethetik ösztöneiket. A sok vadszimat ellenére most mindössze egy fácánt sikerült meglelnie Lucának, a múltkori 10 darabhoz képest a fél fogunkra sem lett volna elég... Persze nem bántottuk, tova szált, mi meg folytattuk utunkat!

Miután hazaértünk és elbúcsúztunk Lucuséktól, megetettem a fiúkat. Gyorsan letudták a reggelit, morzsa nélkül eltűnt a utolsó szem táp is. Ez azért nem meglepő, mert Botondnak mindegy mennyit adok, mindent elpusztít, viszont Huba csak a hosszú séták és kirándulások után tud igazán jóízűen enni.

Gyors rendrakás követte a táplálkozást, majd elindultunk Botonddal egy kis "városi szocializációra".

Ennek az a lényege, hogy minél több zajjal, hanggal, tömeggel, emberrel megismerkedjen. Képes legyen ilyen körülmények között is szépen dolgozni, figyeljen rám, a kontrollom alatt maradjon. Szerencsénkre gyönyörűen parkosították Ózd városközpontját, sok-sok padot helyeztek ki, szép, rendezett lett. Így sokkal nagyobb kedvel megyek ki oda képezni. Ilyenkor egyáltalán nem érdekel mit gondolnak mások rólam. Eleinte attól tartottam, hogy azt hiszik majd az emberek, hogy nagyképűsködünk, vagy hogy kiröhögnek majd azért amiért folyamatosan kommunikálok Botonddal. De ez erről szól, és azért mert felénk ritka ilyet látni, nekünk még erre szükségünk van, szóval döntött a józan ész... és nem érdekel ki mit gondol. Persze vegyes az emberek reakciója:

Van aki: Úristen kutya! Megharap.. és húzódozik tőlünk. Meg vannak olyanok akik csodálnak minket... vannak akik tudomást sem vesznek arról, hogy ott vagyunk! De sajnos a "Minek csinálja ezt?" Ez csak egy kutya... milyen bolond" Megjegyzéseket is kaptunk már! De sajnos a tudatlanság nem ritka betegség... itt ahol meg mi élünk különösen gyakori, és járványszerű...

De ennek ellenére nagyon büszke vagyok Botondra! Szépen sétált láb mellett és amikor megálltam mégcsak utasítanom sem kellett azonnal leült. Akárhányszor "leejtettem" a kulcsomat készségesen feladta nekem a kezembe, persze nem voltam hálátlan, kapott érte jutalomfalatot. Egy viszonylag forgalmas helyen leültettem és helyben maradást kértem tőle. Két ember sétált el mellette méghozzá az "Úristen, Kutya! Megharap..." kategóriából, de Botond még csak figyelembe sem vette őket, engem figyelt, holott vagy öt méterre álltam tőle... még a hölgyemény rikácsolása sem zökkentette ki a feladatból!

Miután hazaértünk Botonddal a "városi szocializációról" gyorsan levittem Hubát is egy félórára... most meg pihennek... :D És hol van még a nap vége?! :D

A bejegyzés trackback címe:

https://hubavizsla.blog.hu/api/trackback/id/tr783277605

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ófika 2011.10.10. 09:03:08

szia!
az lenne a kérdésem, hogy ez az egész terápiás dolgot hol, mikor, milyen kutyasuliban érdemes elkezdeni? ha megtennéd, hogy az emailomra írsz egy levelet, arról amit te fontosnak tartasz, ahhoz, hogy a kutya terápiás kutyus lehessen, nagyon megköszönném.
ófi

ófika 2011.10.10. 09:03:38

ja és az email : forgax90@gmail.com