A tegnapi napsütés örömére elvittem reggel a fiúkat egy nagyot sétálni. Persze ma már semmi jele nem volt a jó időnek. Lógott az eső lába, és a fű is fagyos volt, aminek hála nem lettem nyakig saras. Három őzikét láttunk, de azok is gyorsan bebuktak a domb mögé, így hiába kotortam elő a fotómasinát a táskám aljából. Ballagtunk Hubával, Botond meg körbe-körbe rohangált... néha összenéztünk Hubival... Mondtam is neki: "Lökött az Öcsike, ugye? De Te is ilyen voltál ám..."
De most már olyan komoly... Jah és őszül a lába... Ezt a múltkor vettem észre. Egyszerre fogott el melegség és félelem... Ezt gondolom nem kell magyaráznom!
Ahogy sétáltunk, láttam a távolba, hogy Huba beállt valamit. Gondoltam ez fácán lesz, és elővettem újra a fényképezőt, hátha most tényleg sikerül egy jó fotót csinálni.
Sietve, de óvatosan lépve közelítettem meg, de ekkora Már Botond is érzett valamit...
Már egészen közel voltam, amikor Bobó nem bírta tovább és beugrott. Huba ezt nem hagyhatta, ezért ő is utána vetette magát, pedig ő mindig megvárja, hogy én tapossam ki a fácánt.
A domb pont betakart és semmit sem láttam. De se fácán, se kutya... ekkor sejtettem, hogy ez valami más lesz... nyúl, esetleg őz.
Amikor újra megpillantottam őket, szépen ültek egymás mellett és vártak. Hupsz... -gondoltam- ezek megfogták és azért nem hozzák, mert ülnek rajta, el ne szaladjon....
De mi lehet az?! Ekkor már szaladtam, hogy minél hamarabb meglássam... Közben zakatolt a szívem... Mit tegyek egy sebesült vaddal?! De még sosem csináltak ilyet... Biztosan már előtte is sérült volt... Győzködtem magam, ha már sérült volt, jobb is hogy elkapták, legalább nem szenvedett tovább.
A legnagyobb meglepetésemre egy "hűlt helyen" csücsültek! Azaz valami csúnyán szétmarcangolt valakit. Rengeteg szőr volt mindenütt. A fiúk felugrottak az ülésből és ezerrel szimatoltak, csak úgy kattogott az orruk. Ekkor megnyugodtam... nem öltünk meg egy állatot sem, nem károsítottuk meg a vadásztársaságot sem... Na jó.. de akkor mi ez?!
Először nyúlra gondoltam, de közelebbről megnézve inkább őznek néztem.
Miután a fiúk alaposan kiszimatolták magukat és tiszta szőr lett az orruk és a szájuk, tovább indultunk.
A vizsik újra eltávolodtak és Huba megint állásba vágta magát. NA! -gondoltam- ugyan most mit találunk?! Aztán dobbantott egyet, és eszeveszett ugatásba kezdett. Kiáltottam, hogy: ŰL!. Huba le is ült és szépen várt. Odasiettem és láss csodát: egy őzláb! Botond is megérkezett: szagolták mind a ketten... óvatosan oda-odaszimatoltak, majd kicsit hátráltak és újra-meg újra.
Eszembe jutottak Pipacsék, hogy mintha ők is találtak volna lábat, amivel aztán apportoztak a lányok. De mivel az enyémek nem túl apportosak, hiába is dobálnám... maximum jól összevesznének rajta.
De hogy mi bánt el így vele?! Orvvadász, kutya? Még sohasem találtunk ilyesmit...
Szerintetek???
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
emes 2011.01.13. 14:26:49
Szegény őzike....el sem tudom képzelni,hogy mi történhetett vele.
alex&dylan · http://labradorok.wordpress.com/ 2011.01.14. 16:03:05
A képen a láb nagyon világos színűnek tűnik, a valóságban is ilyen volt?
Hubavizsla · http://hubavizsla.blog.hu 2011.01.14. 20:15:48
Igen elég világos, bár a fotón egy árnyalattal világosabb... Talán idős állatról volt szó, ami gyenge volt, ezért tudták elkapni kutyák?!