Ma voltunk Huba kötelező oltásán és megmutattuk a lábát, amit a bunyó óta még mindig kikönnyít és amivel nem tud vakarózni, mert nem tudja felemelni... Sajnos nem túl jó híreket mondott a dokink... Elképzelhető, hogy valamilyen szalag problémája van, de többet, csak a röntgen után fog tudni mondani. De sajnos ő nem specialista, ezért ha műtétre kerül sor akkor keresnünk kell egy jó ortopéd sebészt. Úgyhogy a gyomrom igen nagy görcsben van... jövő héten röntgen és utána meglátjuk hogyan tovább...
Úgy szeretem az én kis "sánta rókám"... Nem tudom mi lesz velünk, ha esetleg ez az energia gazdag, túrakutya nem mehet majd annyit, amennyihez hozzá volt szokva...
Folyt. köv.
A tegnapi napsütés örömére elvittem reggel a fiúkat egy nagyot sétálni. Persze ma már semmi jele nem volt a jó időnek. Lógott az eső lába, és a fű is fagyos volt, aminek hála nem lettem nyakig saras. Három őzikét láttunk, de azok is gyorsan bebuktak a domb mögé, így hiába kotortam elő a fotómasinát a táskám aljából. Ballagtunk Hubával, Botond meg körbe-körbe rohangált... néha összenéztünk Hubival... Mondtam is neki: "Lökött az Öcsike, ugye? De Te is ilyen voltál ám..."
De most már olyan komoly... Jah és őszül a lába... Ezt a múltkor vettem észre. Egyszerre fogott el melegség és félelem... Ezt gondolom nem kell magyaráznom!
Ahogy sétáltunk, láttam a távolba, hogy Huba beállt valamit. Gondoltam ez fácán lesz, és elővettem újra a fényképezőt, hátha most tényleg sikerül egy jó fotót csinálni.
Sietve, de óvatosan lépve közelítettem meg, de ekkora Már Botond is érzett valamit...
Már egészen közel voltam, amikor Bobó nem bírta tovább és beugrott. Huba ezt nem hagyhatta, ezért ő is utána vetette magát, pedig ő mindig megvárja, hogy én tapossam ki a fácánt.
A domb pont betakart és semmit sem láttam. De se fácán, se kutya... ekkor sejtettem, hogy ez valami más lesz... nyúl, esetleg őz.
Amikor újra megpillantottam őket, szépen ültek egymás mellett és vártak. Hupsz... -gondoltam- ezek megfogták és azért nem hozzák, mert ülnek rajta, el ne szaladjon....
De mi lehet az?! Ekkor már szaladtam, hogy minél hamarabb meglássam... Közben zakatolt a szívem... Mit tegyek egy sebesült vaddal?! De még sosem csináltak ilyet... Biztosan már előtte is sérült volt... Győzködtem magam, ha már sérült volt, jobb is hogy elkapták, legalább nem szenvedett tovább.
A legnagyobb meglepetésemre egy "hűlt helyen" csücsültek! Azaz valami csúnyán szétmarcangolt valakit. Rengeteg szőr volt mindenütt. A fiúk felugrottak az ülésből és ezerrel szimatoltak, csak úgy kattogott az orruk. Ekkor megnyugodtam... nem öltünk meg egy állatot sem, nem károsítottuk meg a vadásztársaságot sem... Na jó.. de akkor mi ez?!
Először nyúlra gondoltam, de közelebbről megnézve inkább őznek néztem.
Miután a fiúk alaposan kiszimatolták magukat és tiszta szőr lett az orruk és a szájuk, tovább indultunk.
A vizsik újra eltávolodtak és Huba megint állásba vágta magát. NA! -gondoltam- ugyan most mit találunk?! Aztán dobbantott egyet, és eszeveszett ugatásba kezdett. Kiáltottam, hogy: ŰL!. Huba le is ült és szépen várt. Odasiettem és láss csodát: egy őzláb! Botond is megérkezett: szagolták mind a ketten... óvatosan oda-odaszimatoltak, majd kicsit hátráltak és újra-meg újra.
Eszembe jutottak Pipacsék, hogy mintha ők is találtak volna lábat, amivel aztán apportoztak a lányok. De mivel az enyémek nem túl apportosak, hiába is dobálnám... maximum jól összevesznének rajta.
De hogy mi bánt el így vele?! Orvvadász, kutya? Még sohasem találtunk ilyesmit...
Szerintetek???
Hosszas tervezgetés, gondolkodás után úgy döntöttem megnyitom a Meska.hu-s kézműves boltomat, a Vizslatót.
Nagyon sok szeretettel várlak Titeket nézelődni, esetleg vásárolni. Ha egyedi elképzeléseitek vannak, természetesen azt is megbeszélhetjük.
Nézzetek be a kis boltocskámba!
Karácsonyra Jézuska meglepett minket a Magyar Vadászösvényeken című könyvvel.
Gyönyörű könyv, tele hasznos ismeretekkel, amit minden természet szerető embernek illik tudni, külön élmény, hogy vadászati szempontból is bemutatja Magyarországot. Mindig is sejtettem, hogy az egyik legszebb területen élünk, de most már a könyv is megerősített ebben. Egészen az Árpád-korra visszamenőleg gazdag és közkedvelt vadászterület volt. Ebben az időben Uppony községnél még bölényvadászatokat is rendeztek. Farkasok, barna medvék és hiúzok népesítették be a régi korok Északi- középhegységét, ahol az Aggteleki Nemzeti Park területén napjainkban már újra bizonyítható ezeknek a szépséges állatoknak a jelenléte.
Kirándulásaink során gyakran találkozunk vadakkal. Szerencsére a legtöbbször elég távol vannak ahhoz, hogy a fiúk ne kergessék meg őket. A távolság miatt viszont a fotóim nem a legtökéletesebbek...
Ez a kép Uraj és Szentsimon közötti, fenyvessel és borókással körül ölelt völgyben készült.
Az alsó kép pedig az Uraj feletti dombgerincen.
Akár mikor megyünk is arra, mindig találkozunk őzekkel, nyulakkal, rókával és természetesen fácánnal. A közeli tó és a mocsaras, lápos vidék a tőkés récéket, gémeket, gólyákat is vonzza.
Ilyenkor télen szoktam érezni, hogy már nagyon hív a "vadon szava", már nagyon várom az olvadást.
2010 késő őszi kirándulásán volt szerencsénk először látni gímszarvasokat 13-an voltak és gyönyörűek... Hangony felé a Partizán-túraútvonalon haladtunk elhagyva a D.-tanyát, amikor feltűntek a távolban a nagy agancsosok. 
Sokáig a vaddisznó volt az egyetlen, akivel nem akartam találkozni kint az erdőn. De tavaly mindennapos volt, hogy találkoztunk velük. 6-7 malac jött be a házunk mögötti erdőből (panelban (!) lakunk). Kicsit sem zavarta őket a jelentétünk. Aztán az egyik helyi vadásztársaság kilőtte, vagy elvitte őket... de azóta csak ritkán látni egy-egy példányt. Persze az erdő tele van túrással, meg dagonyával.
Ma kora reggel útnak indultunk a fiúkkal Szentsimon felé. Azt hiszem, nekem nagyobb szükségem volt rá, mint nekik, bár kétségtelenül nagyon élvezték. Nem akartam Huba lábát megerőltetni, de nem vitt rá a lélek, hogy otthon hagyjam. Így inkább lassabban és rövidebbet mentünk, de együtt. Nagyon nehéz volt megmászni a kaptatót, nem volt hideg, csak 15-30 cm-es hó.
A havas táj viszont elénk tárta a vadak vonulási útvonalait. Rengeteg nyom volt. Huba mélyen bele-bele szippantott. Felérve a kaptató tetejébe megpillantottam a magányosan bandukoló őzt.
Már úgy mennék... de még várnunk kell. Addig is nézegetem a 2010-es év kirándulásain, túráin készült képeket. Egy csésze, forró teával és persze a fiúkkal kényelmesen megnézünk egy-egy részt a 12 hónap az erdőn sorozatból, és olvasgatom a könyvünket.
Botond nagyon szeret rágni, mint minden vizsla kölyök. A különlegessége abban rejlik, hogy ezt "koncentrálós pózban" teszi:
Ilyenkor gyakran előfordul, hogy a nagy koncentrálásban lecsúszik az ágyról a feneke...
Szilveszterkor sokat szoktunk nosztalgiázni... és ezen a napon is sok olyan élmény jutott az eszünkbe, amiről tavaly ilyenkor még csak nem is álmodtunk...
Sokat változtunk... Főleg azzal, hogy Botond az életünk részévé vált.
Egy vizslával élni nagyon jó szórakozás, kettővel viszont életvitel, és ezt csak az elmúlt 7 hónap távlatából merem kijelenteni. Csoda, amit ez a két eb tesz velünk.
Rájöttünk arra is, hogy a kutyázás egy folyamat és nem állapot. Mindig változó és változást előidéző plazma, ami körülölel, megmelenget, próbára tesz, formál, átalakít...
Továbbá arra is rájöttünk, hogy az igazi kutyások azért olyan nagyszerű emberek, mert nap mint nap gyakorolják a feltétel nélküli szeretetet, mert a kutya erre is tanít...
Ezzel a pár gondolattal
KÍVÁNUNK ÁLDOTT, BÉKÉS, SZERETETBEN GAZDAG ÚJÉVET!
Néhány kedves kép, ami minden szónál többet elmesél arról, milyen volt a 2010-es év!
Boldog Születésnapot kívánunk a mi drága, kicsi vizslababánknak!
Nagyon régen jelentkeztünk és azt hiszem hiába is akarnék magyarázkodni... Olyan sok minden történt, hogy csak bírjam elmesélni nektek!
Először is kezdem az elején:
Nem sokkal az erdei kirándulásunk után Huba és Démon (dobermann pajti) az egyik kellemes késő délutáni sétánk végén K1-es harcot vívtak. Ami akkor nagyon ijesztő volt, mert ez volt az első nagyobb összezörrenésük és Huba lábfejét sikerült olyan szerencsétlenül átharapnia, hogy a fogak eret kaptak és bizony a bugyogó vér mindent eláztatott. Perceken múlt a kis lökött rongyos élete. Rohantunk a dokihoz, aki azonnal ellátta, altatta, varrta... És jött a borzalom. Két napra rá, a másik hátsó lábán egy hatalmas vérömleny keletkezett, újra doki: mondta, hogy megerőltette, elpattant egy ér, fáslizni kell. Így már mind két hátsólába fájt, hol az egyiket, hol a másikat emelgette. Egy fájós lábú vizsla mellett egy 1 éves kajla kölyök nem a legjobb párosítás, ezért próbáltuk Bobót fárasztani. Egyik reggel, kimentünk a parkba, a tóhoz. Úgy gondolta Botond, hogy simán átkel a tavon, mert fagyos a teteje és hát ő most látja ezt először. Úgyhogy megvolt az első úszós élménye, bár akkor még nem tudta, hogy tud úszni. Így elmerült a jég között, ami záródott felette, ezért kénytelen voltam utána menni és kihúzni. Hubának két hét és varrat szedés, amikorra Botond megirigyelve Huba lábkötözéseit egy üvegszilánkkal sikeresen levágta jobb mellső lábujjpárnája egy negyedét. Így már mind a két ebgyerek kötözve volt. Hadirokkant egy banda... De ebcsont beforr... szerencsére!
Mostanra már csak Huba megerőltetett lábát kell kötözni, mert azt még mindig kikönnyíti néha.
Szóval a sok kötözés miatt nem tudtam írni... ;O :)
Sajnos fényképeket is leginkább karácsonykor készítettem...
Íme egy kis Huba és Botond túladagolás!
Az első havas élménye Botondnak, aki ebben a hónapban töltötte be elős életévét. Ennek ellenére meg van győződve arról, hogy egy 4-5 hónapos vizsla méretével rendelkezik, holott túl nőtt Hubán.
Huba még mindig megőrül a hógolyóért!
Hócsata:
Karácsonyra Huba egy fogtisztítós játékot, Botond pedig egy piros "kongot" kapott. Természetesen Bobóka kisírta magának a Hubáét is, Hubó pedig, mint rendes nagytesó odaadta a kicsinek... Másnap a nagy családtól kapott játékokat is lenyúlta, és önző rombolásba kezdett, úgyhogy helyre kellett tenni egy kicsit a rendet.
Botond a saját játékával:
Botond a Huba játékával:
Bőség zavara:
Huba meg vár:
És ha végre játszhat a saját játékával, alig akarja elhinni:
Huba nagyon örült Tami nagynénitől kapott ajándékának:
De Botond bebizonyította: Két játék is elfér a szájába, csak MINDEN az ővé legyen!
És végül néhány havas kép:
