Huba sajnos sokkal kevesebbet tud menni.
Igazából a "baleset" óta csak max. 2 órás sétákat mentünk... és utána alig bírt ráállni. Ismerem már, mikor van nagy szüksége egy kis fácán szimatolásra. Olyankor menni kell, ha esik, ha fúj, mert ha nem akkor zaklatott, mindentől fél, tiszta fóbia. Ma is megpróbáltunk ki menni oda, ahol a múltkor az őz-lábat találtuk, de félútról visszafordultam vele, mert nagyon ki-ki fordult a lába. De persze ugra-bugrál, mintha semmi sem lenne vele, csak nagyon csudán áll a lába. Ha szalad kifordul és amikor épp a levegőben van lóg ide-oda. Úgyhogy csak Doni vitte tovább Botondot, én meg visszajöttem Hubival. Láttam, hogy nagyon ment volna, a szívem szakadt meg...
Egyébként nem hiszem, hogy nagyon fájna neki, bár olyan kemény kutya... lehet, csak nem mutatja... Mindenesetre érdekesen "tappancsol" a sérült lábára, néha három lábazik, és nem tud vele vakarózni, mert amikor megemeli a csánktól lefelé nem tudja - úgymond - felhúzni.
Négy évesen nem sántulhat le, ha meg is kell műteni, még fiatal ahhoz, hogy szépen felgyógyuljon... Én nagyon bizakodó vagyok!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Mrs. Négerhergelő 2011.01.16. 12:55:20
egyébként biztosan kemény kutyus, rendbe fog jönni
üdv