Senkinek sem mondok azzal újat, hogy kedvenceink őse az üvöltő szürke ordas, a farkas. Ezek azok az állatok, amelyek mindig borzongással és egyben csodálattal töltöttek el. A falkában való életük lenyűgöző.
A híres oktató: Jan Fennell is az ő életüket tanulmányozva, négy alappillérre helyezi a falka szerveződésének folyamatát, amely falka lehet egy kutya és egy ember, vagy akár több kutya és több ember is.
Jelen estünkben egy kutya és két ember alkotja a falkát.
A könyv alapján négy esemény (melyek egy nap többször is ismétlődnek) során kell kutyánk tudtára hozni, hogy épp akkor ki vezeti a falkát.
Ilyen események a (1) falka újraszerveződései és (2) veszély, illetve "betolakodók" elleni védelem:
- amikor haza érünk a munkából, a boltból, vagy csak visszajövünk a szemetestől (1),
- amikor új "falkatag", családtag, vendég érkezik (1-2),
- amikor sétánk során más kutyással, ismerőssel, szomszéddal találkozunk (1-2)
Illetve ilyen helyzetek a (3) "vadászatok" és a (4) táplálkozás:
- amikor sétálni indulunk ki lép ki az ajtón először (?): a vezér /gazdi/ (3),
- amikor játszunk akkor azt a vezér /gazdi/ kezdeményezi (nincs elől hagyva egy darab játék sem!) (3),
- amikor táplálkozunk (enni adunk a kutyának) az úgynevezett gesztusevést alkalmazzuk, mert mindig a vezér /gazdi/ eszik először (4)
gesztusevés: A kutya táljába elkészítem a vacsoráját, majd úgy teszek, mintha ennék belőle, majd leteszem a "maradékot". (Sosem evett Huba olyan jó ízűen száraztápot, mint az első gesztusevésem után :-D !)
Huba egyáltalán nem értette mi ez a hirtelen változás. Láttam rajta, hogy most minden "szavam" célba ér, amit az ő nyelvén mondok neki. Eleinte zavart volt, de egyáltalán nem akart újra falkavezér lenni, kezdett megnyugodni. Egy- egy helyzetben, megszokásból (vagy a vezérség visszaszerzéséért) vezetőként lépett fel, de elegendő volt ránéznem és tudta, hol a helye. Sosem figyelt még annyira rám, mint a rituálék bemutatása után. Megindult az áttörés... Egy új kezdet!
Ahogy a kis "Valter filmecske" végén mondta az oktató: Mindig van remény!
Ebben a hitben vágtam bele a munkába közel egy éve. A nagy fellángolás idővel alább hagyott, holott kb. két nap gyakorlás után Huba már nem húzott. Elhittem, hogy a probléma meg van oldva.
Pedig ez nem egy olyan dolog, amit egyszer megtanítok a kutyának és kész! Ennek bizony életformává kell válnia. Így újra össze kellett szednem magam és a mindennapok szerves részévé tenni azokat a rituálékat, melyek az ősi kutya nyelven szólnak Hubához.
Joggal kérdezhetitek meg: Te jó ég!!! Ezt egy éve csinálod és eddig miért nem írtál róla???
Őszintén szólva nem tudom... Talán féltem attól, hogy mégsem sikerül... és akkor el kell számolnom a kudarcaimmal. Talán ez is az önzőségemnek köszönhető, annak az önzőségnek, amiből adódóan hibásnak éreztem Hubát, pedig mindenről csak én tehettem.
De most készen állok közel egy éves megfigyelésem, kudarcaim, tapasztalataim megosztására veletek. És mindennél jobban várom hozzászólásaitokat!
Amikor Huba hozzánk került, mint arról már előző bejegyzéseimben írtam is, nem volt egy könnyű eset... Azaz, olyan volt mint egy igazi kölyök vizsla. Imádtam! (Persze most is!)
Én úgy képzeltem el, hogy lesz egy remek, okos, hűséges kutyám, egy igazi zseni!
Mégis sokszor éreztem, hogy nincs elég erőm, kitartásom hozzá. Olyan energikus és találékony, én meg olyan gyenge vagyok.... De azért sikerült a három év alatt egy-két dolgot megtanítani neki. Igazság szerint az utolsó egy év volt az, amikor igazán nagy lépéseket tettünk meg.
Ahogy fejlődött olyan problémákkal szembesültünk, amikre nem igazán számítottunk.
- A szuka kutyákkal remekül megértette magát és a nem domináns kan kutyákat is elfogadta. De ha úgy érezte, hogy veszélyben a rangja, akkor oda- oda csípett, morgott.
- Nagyon húzta a pórázt. Egyszerűen nem volt hajlandó láb mellett sétálni.
- Az ajtón képes volt kirontani, hogy ő legyen az első, aki szétnézhet.
- Állandóan ugrál(t) minden vendégre, illetve ránk is, amikor haza érkeztünk.
- Előfordul(t), hogy kopogásra, csengetésre vad ugatásba és őrjöngésbe kezdett.
És sajnos még egyéb nehézségek is adódtak és adódnak a mai napig.
Rengeteget olvastam, és egyre inkább azt éreztem, az én kutyámmal baj van. Egy vizsla nem lehet ilyen...
Egyre jobban zavartak ezek a gondok és volt amikor remekül megoldottam a helyzetet és volt amikor rendesen elszúrtam.
A neten böngészetem a kutyák viselkedésével kapcsolatos cikkek után, amikor rá bukkantam Jan Fennel Kutyapszichológia könyvére. Gondoltam, végre egy nekem való könyv... gyorsan meg is szereztem magamnak. Elkezdtem olvasni és szinte azonnal láttam hatalmas, azonban mindaddig láthatatlan hibáimat. Kezdtem rá döbbenni, hogy az ahol most állunk az mind miattam van és én vagyok az egyetlen, aki ezen tud változtatni.
Ebben az időszakban fedeztem fel a Magyar Televízió 2-es csatornáján a Neveletlenek című sorozatot és látva Valter vizslát, akinek a viselkedése, majd gazdájának akaratereje, kitartása, sikere arra ösztönzött, hogy eldöntsem: el kell kezdenem kutyául tanulni.
Íme, a kis film Valterről:
Ez jellemezte a reggeli sétánkat... A hó olvadni kezdett, mi meg szinte térdig úsztunk a saras latyakban. Ez persze nem jelentett problémát, így 7 óra helyett némi késéssel megérkeztünk a kutyafuttatóra. Huba azonnal kézbe (mancsba !? ) vette a kölykök nevelését, név szerint Mogyoró és Snoopy kutyukat. Persze, ahogy sétálni indultunk megnyugodott...
Mivel részben új barátokról van szó, illik bemutatni Őket! :-)
Mogyoróval már találkoztatok, Ő a megtestesítője a nyugis kutyának. Még egy fél flakont is békésen, mindenféle herce-hurca nélkül képes elfogyasztani. Persze szófogadó és nagyon szeretni való mackó!
Őt lehet fotózni!
Az igazán új cimbora: Snoopy.
Amikor kölyök vizslát látok, mindig elszorul a szívem és eszembe jut az én Hubám, amikor még kicsi volt. Mindig az az érzés fog el, hogy most, azonnal akarok egy kölyök vizslát! Aztán ránézek Hubámra és megjelenik a kép, ahogy féltékenységi rohamában terrorizálja a kicsit. A rózsaszín felhő elillan és megmarad a száraz valóság, amitől nincs is édesebb: Huba az enyém, Én az övé és így vagyunk Mi egymásnak! Na meg persze ott van Apafej, aki nekünk van, és Mi neki, szóval így három fővel jól meg van a mi kis "falkánk"!
De azért nagyon szeretni való Snoopy! Ugra-bugra, kíváncsi, szeles, de figyelmes, hat hónapos vizsla fiúcska.
Íme:
Őt nem nagyon lehet fotózni...
Hihetetlen milyen NAGY bohócok Ők ketten:
Itt éppen fog-mutogatós versenyt űznek.
Ezen a fotón, meg csak Ők tudják mit játszanak...
Persze Snoopy aktivitása Hubának is meghozta a "futóbolond" játék kedvet:
A "jó fiú" nevelés nem maradhat ki! :-)
( A távol ültetésre azért volt szükség, mert Huba beakarta zsákmányolni Snoopytól is a jutalomfalatot... :-S)
És végül, de nem utolsó sorban: Az okos vizsla nem felejt!
Gondolom, minden kutyásnak ismerős a kutyafuttató "elveszett tárgyak osztálya", azaz a kincsesfa!
Hatalmas hó esett le két nap alatt, amit természetesen a kajla Huba és Démon cimbi nagyon élvez! Esti sétára a parkba mentünk... megpróbáltam fotókat készíteni, de a legtőbb képen egy hatalmas hófelhő látható...
De azért egy-két nyugis pillanatban sikerült elkappni Hubát... Az örökmozgó Démivel már nehezebb a dolgom!
"Na most ide hogyan mászom föl???"
Már most nagyon-nagy a hó... és még mindig esik!
Lassan hagyománnyá válik, hogy visszatekintsünk Szilveszterkor az elmúlt év pillanataira. De mivel elég régen jelentkeztünk, ezért idén inkább ara buzdítalak titeket, hogy lapozgassatok bele Huba naplójában. Most inkább elmesélem, és egyben visszatekintek az ünnepekre, amiről még nem is meséltem.
Azt hiszem Huba egyre jobban szereti a Karácsonyt. Jézuska őt sem szokta elfelejteni és tesz neki a fa alá ajándékot. Mivel olvasni (még) nem tud, ezért az ajándék mellé mindig tesz egy-két jutalomfalatot, hogy megismerje melyik az ő csomagja.
Ime a bizonyíték, hogy bevált ez a módszer:
Karácsony nem karácsony hó nélül. Szerencsére ebből is jutott egy pár napra idén.
Démon, aki neve alapján nem egy karácsonyi KutyEb egyre jobb haverja Hubának. Szilveszteri túránkat, amit a két ünnep között szoktunk "rendezni" vele és emberapukájával tettük meg. Erről a túráról jövőre még több fotót és részletes beszámolót teszek majd föl. Addig is egy kis ízelítő:
Élményben, velőscsontban, szeretetben és barátságban gazdag, egészséggel megfűzerezett
Boldog Új Esztendőt kívánunk Neked és kedves Családodnak!
Karácsony alkalmából és az előző bejegyzés sikeréből (több mint 2000 látogató nézte meg a bejegyzést) kiindulva, szeretnénk megajándékozni titeket a Hubalás fotóból készült képeslappal és háttérrel. A képre kattintva letöltheteted a számodra megfelelő méretben!
Tudom-tudom, ez Huba naplója, de nem tudtam ellenálni annak, hogy legfiatalabb lakóink a két kis gabonasiklónk féléves "szülinapját" meg ne említsem. Ugyanis a siklók kb. fél éves korukra érik el azt a színt amiben felnőttként pompázni fognak. Akár milyen hihetetlen is ezeket a kis jószágokat is nagyon meg lehet szeretni. Egyszerűek, de valahogy mind más és nem csak külsőleg, de viselkedésre is, szívem szerint azt mondanám más-más személyiség, de lehet, hogy ez már túlzás lenne! :D
Osaikomi - Oszájkomi (nekünk csak Oszika)
Neve japán eredetű, jelentése: Földre szorítással harcol, öl
Snow-bubblegum színváltozatú hím gabonasikló. Két napja vedlette le kabátkáját, ami 62 cm hosszú. Nagyon jó étvágyú kislegény. Nyugott, ha benyúlok a terráriumba, akkor rögtön kidugja fejecskéjét a bujkából, jön kíváncsiskodni. Nagyon szeret kézben lenni, pláne ha meleg a kezünk, körbe fonja ujjainkat és megnyukszik.
Kage (Nekünk csak Kagelinó)
Neve japán eredetű, jelentése: árnyék
Anerythristic színváltozatú hím gabonasikló. 2009.10.27-én vedlett bőre 62,5 cm hosszúságú volt. A napokban fog vedleni. Szép, szabályos mintájú, nagy méretű kígyó lesz belőle. Valószínüleg már egy éves kora előtt meghaladja majd az egy métert. Testvéréhez hasonlóan nagyon jó étvágyú, érdeklődő kis kígyó. Ha valami új berendezés kerül a terráriumba, akkor ő az első aki megvizsgálja, "megszaglássza", körülmászkálja. Ő is nagyon szeret kézben lenni, illetve kézben enni. Sőt, egyszer a kezemben vedlett le.
Huba pedig imádja bámulni a terrárium lakókat! Az ember azt gondolja, hogy kódolva van a kígyótól való félelem az állatokba, köztük a kutyákban, de ha ez igaz is, akkor Hubi a kivétel. Első perctől kezdve, nagyon izgatta mik ezek a lények és addig még meg nem vizsgálhatta közelről (megszaglászta, megnyalta :D) addig ugra-bugrált körülöttünk, ha kézbe vettük őket. Mostmár megszokta és nagyon jó kisfiú!
Tegnap este megtörtént valami olyan, amit sosem hittem volna. Az én erős, domináns, nagyképű kan vizslám beengedett a birodalmába egy fekete, 6 hónapos, kan dobermant, aki már most nagyobb mint ő... még azt is hagyta, hogy pofán nyalja a kicsi. Pedig nem csípi a kölyköket, meg aztán ez az eb egyébként sem akkora mint egy kölyök! :-) Ráadásul még fiú is! Egyszer morgott csak rá, mert elzárta előle a menekülési útvonalat! Nagyon jó fejek voltak! Mondtam is Tamás barátunknak, jöjjenek máskor is, hagy szocializálódjanak.
Nagyon büszke vagyok Hubira!