Hosszú, munkával teli hetet zártunk. Úgy gondoltunk mindannyian megérdemeljük, hogy  visszavonuljunk egy kicsit a természetbe. Elmentünk Szilvásváradra és megnéztünk mindent amit a múltkor nem sikerült! Megmásztuk a Kalapat tetőt és a Milleneumi kilátón szemünk elé tárult lakhelyünk, a Bükk álomszép vidéke!

Huba a Kilátó alatt megvárt engem:

Láttunk kacsákat és őzikét is:

Gyönyörű és megnyugtató helyeken sétáltunk Hubával:

Huba pedig élvezte a kora őszi, kellemesen meleg napsütést!

A páradús, tiszta erdei illat, a fenyőfák finom aromája teljesen átjárta a testünket! Beérve a városba minta több kilós súlyokat tettek volna a mellkasunkra... Bárcsak mindig erdőt járhatnánk! Szerintem Huba álma is valóra válna vele! :-D

Elterveztük, hogy ezentúl még több időt töltünk majd a természetben!

Huba nap van, mint nálunk lassan három éve minden nap! :-D Már tegnap is érkezett köszöntős sms... Szeretve van a kis pimasz, rá többen gondolnak, mint rám névnapomon! ;-D

Elterveztem, hogy reggel kutyus szeretgetéssel nyitjuk a napot... De Huba megelőzött és teljesen úgy viselkedett, mintha nekem lenne névnapom! Bújt, a fejét a hátamra tette és úgy aludt, na meg így ébresztett! Én egész nap dolgoztam, de azért a májkrémes zsömle reggelit (mert ez a kedvence és a névnapjára jár) elkészítettem. Apafejjel ment Lucázni: nagy szaladás, puszilkózás, igazi, meghitt reggeli sétával egybekötve! Miután hazaértem, egyenesen kikövetelte a játékot. Hozta-vitte a teniszlabdát, a sírósmacit, sünit, holdacskát. Aztán megbeszéltem vele, hogy névnap ide, névnap oda, egy kis "vadásztréning" után benne vagyok a labdázásban... Mindent megcsinált, mintha én lennék az ünnepelt... csodálkoztam is mi ez a jó fiúskodás!

Aztán rájöttem... neki mindegy, hogy milyen nap van, csak velünk legyen, játszunk vele, simogassuk... örüljünk annak, ha sikerül megoldania a feladatokat, mert azt is csak azért csinálja, hogy boldognak lásson minket, mert a mi boldogságunk az ő boldogságának a forrása, a miénknek pedig Ő maga!

Tegnap este sétálni indultunk a "Sárkány hegyünkre", és elvittük magunkkal gyűjteményünk legújabb tagját a sárkányrepülő-repülőt. Huba nagy örömére, mert ez már egészen hasonlít egy igazi madárra! Ez volt a nyár első reptetése és a kellemes hűsítő szél egészen ősziessé tette az estét... De ez még nyár, nagyon is nyár! A dombocskán csak ámultunk a gyönyörű naplementétől...

Az eső megérkezése előtt sikerült egy kellemes hajnali sétára mennünk! Volt fácán, meg mindenféle vad-szimat... Az ilyen együtt töltött percek mindig megkoronázzák a napot!

Csak úgy repülnek a napok! Távollétünk oka, hogy Sopronban nyaraltunk egyet... Huba nagyon jól érezte magát! Meséljenek a fotók!

"Napozás" közben!

Foci Apafejjel!

Kipurcanva!

"Napozás" Dodóval, az erdélyi kopó kislánnyal, az unokatesóval!

Fürdőzés közben....

Álmos ásítozás!

Nagyfiús rendetlenkedés... Ha Apafej ugrál a medencébe, akkor Ő lebontja a medence oldalát, szimpla megmentési céllal!

Flakon harapdálós játék Anyával!

Visszatérve a kölyök vizsla "rovatunkhoz" el kell mesélnem egy aranyos történetet... Mi is a címben említett "jó kis magyar járgány" tulajdonosai vagyunk.

Bármilyen hihetetlen is, ezt Huba nagyon is jól tudja, és ezer kocsiból is kiválasztja ezt a "fajtát". Nem tudom, hogy a kipufogógázról, vagy a motor hangjáról, esetleg a formájáról, de ismeri és felismeri, és persze úgy véli: mind a miénk! Hiába vagyunk vele mind a ketten, ha elmegy mellettünk egy, vagy beáll a parkolóba, úgy örül, mintha mi jönnénk haza! Persze az is meglehet, hogy Szuzi nevű járgányunkhoz érzelmi szálak kötik és a kis Négykerekű is a falkánk tagja! Imád az első ülésen utazni és hát... onnan nézni a szoknyás csajokat. (Bizonyára a kölyökkori emlékek nem tűntek el nyom nélkül a szoknyás lányokról... :-D) Komolyan! Megfigyeltem, hogy utánuk fordul! Meg persze a kutyák után is... esetleg akit nem kedvel, még le is ugatja. Szóval nagy betyár a vizsla!

De ez csak bevezetője a "mesémnek":

Történt egyszer, hogy hazafelé tartottunk sétánkról és az út szélén parkolt egy, a mi kocsink "hasonmása"! Még vicceltünk is, hogy szerencsére pont ide parkoltunk! Huba szépen sétált előttünk, egyszer csak a nagy szaglászásból felkapta a fejét és bekukkantott a leengedett ablakon a kocsiba. Az anyósülésen ülő lány kisebb sokkot kapott, meg kutyunk is meglepődött, hogy ki ez az idegen, aki anya helyén ül! Szóltam Hubának, hogy: Hahó, én itt vagyok! Erre még jobban meglepődött, nézte a lányt, majd engem és újra a lányt... Aztán jól leugatta szegényt! Persze közben már leszedtem a kocsiról, ami szerencsére nem sérült meg a karmaitól! Azóta ha ilyen kocsi mellett megyünk el, mindig meg kell fogni, mert nem egyszer próbált már beülni, benézni...

Tegnap megígértük magunknak és persze Hubának, hogy ha ma jó idő van, akkor elmegyünk túrázni az ózdi túrázókkal az Arlói tóhoz. Este még esett az eső, de reggelre ennek már semmi jele sem volt. Nekivágtunk a közel 12 km-es távnak. A folyamatos locsolás és ivás mellett egészen jól bírta kutyunk a nagy meleget! 

Egyszer sikerült még el is tévednünk! Lemaradtunk egy kicsit, majd tőlünk is lemaradtak néhányan, így mi: apafej, Huba meg én mentünk a jelölésen. Egyszer csak egy útelágazáshoz értünk az erdőben... Gondoltuk, hogy megvárjuk az utánunk jövőket és együtt eldöntjük, merre menjünk tovább. Hallottuk a gyerekek hangját, majd mintha ezek a hangok egyre távolabbról jöttek volna...  eltelt 5-10 perc, sehol senki, sőt, már a hangjukat sem hallottuk. Na akkor séta vissza... de nem láttuk a többieket... Mivel Gyula barátunk is köztük volt és vele elég közeli kapcsolatba került Huba a közöz bundáskenyerezés által, gondoltam buzdítom Hubát, hogy keresse meg Gyulát! Huba úgy tett, mintha mindig is ezt csinálta volna,  el kezdte keresni a csapatot, köztük is Gyulát, na meg (csak vannak némi sejtéseim)a maradék bundáskenyeret! Légszimattal ment előre, mint aki tudja, mit csinál, mi meg mentünk utána és nem tudtuk jól tesszük-e vagy csak még jobban eltévedünk... aztán megláttuk Gyula hátizsákját a lombok között, aztán egyre több alak rajzolódott ki az erdőben... Olyan büszke voltam a kutyuskámra, nélküle biztosan nem találunk oda! Volt egy olyan ösvény, amit nem vettünk észre és ez az ösvény is elágazott, de Huba így is megtalálta Gyulát és a csapatot!

Voltak gyerekek, meg idősek is, de mindenki nagyon jól írta a túrát!

Gyula barátunk (tomnewman) részletesen élménybeszámolóját itt olvashatod!

 Kis csapatunk egy része:

A csodálatos völgy:

Kunyerálás a Túravezetőnktől:

Huba gondolkozik:

Vagy valamit kinézett magának?! :

Emberbarátjával, Gyulussal:

Egy kicsit még visszább kell az időben sétálni ehhez a történethez!

Nagyon sokáig tervezgettük a kis kutyát, hogy milyen is lenne nekünk jó, hogy milyen fajta legyen... Apafej nagy testű kutyát akart... én meg vadászkutyát... De akkoriban sehol nem lehetett a környékünkön kutyut venni.

2006 nyarától mást sem csináltam csak kis kutyát kerestem... Aztán 2007. január 8-án, egy hétfői napon felfigyeltem egy netes hirdetésre. Ekkor már tudatosan vizslát kerestem, mert Ismerősünk Kitti vizslája megihletett minket! Hatvanban kínáltak kölyök vizslát, gondoltam felhívom! A fickó mondta, hogy igen, van egy eladó vizslája, 13 hetes. Ő már nem tud vele foglalkozni, meg a nagy kutyái is bántják, szóval minél hamarabb menjünk. Mondtam, hogy rendben, hétvégén elmegyünk érte. Erre ő azt mondta, hogy addig nem vár, ha más jelentkezik, akkor odaadja másnak. Mondtam apafejnek, ő meg azt mondta, akkor menjünk el a kutyánkért ma este! Kocsiba ültünk és már mentünk is... Az úton gondolkodtunk, hogy mi legyen a neve: Bombom, Bonbon - a csoki szerű orra miatt... Esetleg Ond, vagy Kond, Torda, Koppány... talán Árpád :-D csak hogy hűek maradjunk magyarságához... Megbeszéltük, ha valamilyen keverékre emlékeztet, vagy rossz állapotban van, akkor nem hozzuk el! Aztán megérkeztünk! A vizsla és a fickó már a kapuban várt. Kiszálltunk a kocsiból és ekkor apafej nyakába ugrott a kölyök! Rám nézett és láttam a szemében, hogy bármilyen is legyen ezt a kutyát mi hazavisszük! Elintéztük, amit el kellett, betettük a kocsiba és már mentünk is haza. Kb.: 20 percig puszilgatott alig lehetett leállítani, aztán elaludt és végig szunyókálta a hazafelé vezető utat! Ránéztem és mondtam... Huba... Apafejnek tetszett az ötlet! Meg volt a neve is!

Szó ami szó, amennyire készültünk a kiskutyára, annyira váratlanul érkezett! Hazafelé beszaladtunk a kék-piros üzletlánc egyikébe és vettünk nyakörvet, pórázt, kutyakajákat, játékot... Aztán még felugrottunk bemutatni mamáéknak a kutyagyereket, elolvadtak tőle... majd irány haza! Megfürdettem, addig apafej előkészítette a fekhelyét az előszobában,  mert ha pisilnie kell, akkor ott elintézheti...

Rendbe szedtük... aztán alvás!

Kizártuk az előszobába, lefeküdt szépen a "helyére", mi is a hálónkba...

Alig bírtam elaludni az izgatottságtól: van egy kis kutyám!!!

Éjjel nagy csörömpölésre ébredtünk... Kinyitom a szemem és lám nyílik a harmonika ajtó és beront rajta a kölyök egyenesen célba veszi az ágyunkat, felugrik és beveti magát a falhoz, mellém, a hátán fekve és bájosan pislog... Egymásra néztünk apafejjel és nagy nevetésbe törtünk ki! Szépen letessékeltük az ajtót nyitva hagytuk, ő megnyugodott és ugyan reggelre pisiben úszott a lakás, de az első estét túléltük mindannyian...

Kiskutyám akkoriban olthatatlan vágyat érzett az idegenek felderítésére. Ez a legváratlanabb pillanatban is képes volt felszínre törni:

Mamáék háza közelében van egy buszmegálló. Elég sokan jönnek-mennek... Egy meleg nyári napon egy fiatal hölgy is ott várta a buszt. Huba szokásos módon szaglászta a világot, egyszer csak felkapta a fejét és nyíl egyenesen a lányhoz szaladt, aki háttal állt nekünk. Igen, nagyon meleg volt, a lányon meg szoknya, Huba meg kíváncsi... Odaszaladt és hupsz, már a szoknya alatt is volt! A lány sikított, az emberek nem értették mi történik, Huba meg örült! :-D Aztán sikerült meggyőzni, hogy jöjjön ki onnan, mert egy kicsit furcsa lett volna, ha én, vagy apafej vesszük ki a szoknya alól... szegény lánynak ugyebár egy 4 hónapos vizsla is elég volt, hogy sokkot kapjon, nem még ha mi is betámadjuk! Aztán nem győztünk elnézést kérni, persze a lány csak pirult, meg mi is...

Azt hiszem Huba elcsípett egy-két mondatot, amikor arról beszélgettem Apafejjel, hogy milyen jó lenne egy kis vizsla a családba! Huba régen volt kölyök és nincs fantasztikusabb egy gyerek vizslánál! Nosztalgiáztunk egy kicsit!

Az esti séta nem 19 órakor volt, hanem 23-24 órakor...

Terrorizált! Na nem csak úgy, kedvesen, hanem nagyon durván. Lehet hogy érezte a gyengeségem, de állandóan rám támadott! Harapta a lábam, tépte a nadrágom... akkoriban az összes hosszúnadrágomból halásznadrág lett!

Függetlenül a "késő esti" vagyis éjszakai sétáktól hajnali 3-4 óra körül már ébresztett, hogy le kéne menni! - Ne kezdjetek hüledezni, hogy milyen kis okos, mert ez az ébresztés a következő képen nézett ki: Föl és alá szaladgált a szobában, minta ha ezt kiabálná: "Siessetek, bepisilek...ÁÁÁ bepisilek, nem bírom ki, bepisilek áááááá!!!!" És persze miközben rohangált végig csurgatta az egész szobát... aztán megállt a maradékot kipislantotta és bánatosan nézett ránk! : "Bocsánat, de nem bírtam ki..." fejjel! Ezután és vagy a kedvesem levitte... a másik, aki fent maradt végigsúrolta a szőnyeget, mindezt 3-4 óra körül, éjjel! Amikor feljött, meg úgy csinált, mintha mi sem történt volna, hozta a játékait, hogy most már ő igen csak nagyon jól érzi magát, mehet a móka! Mi meg ültük az ágy szélén összeroskadva, hogy ezt nem hisszük el, mikor lesz már okos, felnőtt kutyánk! Ezt egy-két nap el lehet viselni, de két-három hónap után, háááát.... nehezen!

Nem panaszkodok! A rágós időszakot jól viseltük! Egyrészt sosem volt egyedül, vagy Mamáéknál volt oviba, ha mi dolgoztunk, vagy velünk volt! Rengeteg játékot raktároztunk fel, meg rágós csontokat... csak egy-két papucsot cakkozott ki ( Rövid sztori: főiskolába mentem konzultációra...hajnalban indultam és akkor jutott eszembe, hogy papucs... gyorsan felkaptam egy párat az előszobában szépen elrendezett cipők közül - mert azért Huba mindig ügyelt a rendre. - Amikor este mentem tusolni, akkor láttam, hogy a bal lábas papucs egyharmada hiányzik... hmmm, mindenki vágta, hogy kiskutyám van... :-D) Na meg a zoknik.... Mindig lenyúlta a zoknikat... mindegy volt, hogy kié és hogy honnan kell megszereznie az az övé... Ha a földön volt meg pláne: ha véletlenül lecsúszott egy a szárítóról, azt bezsákmányolta! Abban az időszakban vettünk egy csomó egyforma zoknit, hogy ne kelljen felemásban elmenni dolgozni, bár arra is volt példa, mert annyira ügyesen eltudta rejteni! Például: egész télen kerestük Apafej kedvenc téli sapkáját... hiába! Egyszer, valamikor tavasszal az ablakmosás időszakában megjelent Huba a szájában a sapkával, vidáman ugrabugrálva! :-D De végül meglett, kicsit nyálasan, de még egyben volt!

Na, emésszétek meg ezeket a sorokat... Hamarosan folytatom, és akkor kiderül mit hallott Huba meg a mi kis nosztalgiázásunkból és a kis vizslákról!

Az ártatlanság minta képe!